Útinapló - 2013. 05. 25. Szombat

2013. 05. 25. szombat
Szombat, utolsó napunk Baróton a Derzs panzióban. Reggeli után összepakoltunk, ruháinkat a bőröndökbe raktuk, és készültünk a hazafelé útra.
A buszhoz kísértek minket a baróti gyerekek, érzékeny búcsúzás után,  8 óra 33 perckor indultunk Barótról. Kanyargós szerpentines utakon haladtunk, ami néhányunkat megviselt. Gyönyörködtünk a szép tájban, legelésző marhákat és juhokat is láttunk.
Szentpálihoz érve halastavakat pillantottunk meg ahol nagyon sokan pecáztak, a vízen récék, vadkacsák úszkáltak.
Székelyföld központja Székelyudvarhely, itt megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc mellszobrát  a szoborparkban.
Következő megállónk Korond. Egy nyüzsgő város fogadott bennünket. Rengeteg kereskedő kínálta portékáit: fonott kosarakat, agyag edényeket, faragott eszközöket, báránybőrből készített ruháikat. A híres keramikus Józsa Jónás házát is megtaláltuk, ahol vásároltunk a művész munkáiból.
Rövid megállót tartottunk Marosvásárhelyen a repülőtér mellet, ahol a magunkkal hozott finom kürtőskalácsot ettünk.
Román idő szerint 16 óra 50 perckor értünk Királyhágóra, itt elfogyasztottuk a nekünk előcsomagolt ételt, és 17 óra 30-kor kis pihenő után folytattuk utunkat hazafelé.
Bánfihunyadon a cigányok építette bádogtetős, túldíszített házakat, Mezőtelegden a vízierőművet, Nagyváradon a Diamond cukorgyárat láttuk utazásunk során.
Borsi határátkelőn 17 óra 47-kor léptünk át, ahol a papírjaink ellenőrzése után „További jó utat” kívántak a határőrök.
A buszon érdekes dolog történt. A két osztályfőnök díjazta a hét során a két legtisztább szobát, a legaktívabb segítőket, a focicsapat tagjait és felnőtt kísérőinket is. Emlékbe kaptunk egy-egy prospektust Erdővidékről.
Végre megpillantottuk a Dabas táblát! Már nagyon vártuk az út végét, türelmetlenek voltunk . 20 óra 10 perckor megállt buszunk az iskolánk előtt. Szüleink már nagyon vártak minket, mi is őket. Üdvözöltük egymást, szétosztottuk csomagjainkat, és örömmel mentünk haza a családunkkal.  
   

A mai nap tudósítója: Gogolák Valter
   

Székelyudvarhely
Megyei jogú város Romániában Hargita megyében. Az Udvarhelyi-medence gazdasági és művelődési központja. Hargita megye második legnépesebb városa. Székelyföld történelmi társadalom- és művelődéstörténetének legjelentősebb központja, s évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye. Fontos közúti csomópont, vasúti végállomás. Az Udvarhelyi-medence egyik legkorábbi települése. Székelyföld és a székely székek központja évszázadokon keresztül.
Csíkszeredától 52, Marosvásárhelytől 100, Kolozsvártól 200, Brassótól 100 km-re fekszik. A város határvonalának hossza 40 km, bel- és külterülete 4779,21 ha, amelyből a belterület épületekkel fedett része 389,30 ha, míg az utak és terek összesen 144,85 hektárt tesznek ki.
Először az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi Uduorhel néven, de a helység már korábban is létezett. Neve arra utal, hogy e helyen tartotta udvarát a székelyek ispánja. Székelyföld hagyományos központja, a székely székek bíróságai előtt hozott ítéletek ellen, ide fellebbezhettek.
1301-ben Uduord néven említik. A településnek az Árpád-korban valószínűleg Telegd volt a neve. 1357-ben Nagy Lajos király vezetésével itt ülésezett az első Székely Nemzetgyűlés, mely egyrészt a székelyek, másrészt Erdély több várának jogi vonatkozásait tisztázta.
Székelyudvarhelyt valószínűleg Zsigmond király emelte városi rangra, aki ugyancsak járt a településen, mikor István erdélyi vajdával gyűlt meg a baja, de az erdélyi fejedelmek is megadtak minden kiváltságot a városnak.
A helység első vára egy korábbi kolostor köré 1492-ben épült fel. A városhoz közel van Bódvára, amiről azt tartja a legenda, hogy régi székely vár. A város 1558-ban Izabella királynőtől adómentességet nyert. A Székelytámadt várat János Zsigmond építtette a legyőzött székelyek megalázására 1562 és 1565 között. Ezt a Mihály vajda oldalára állt székelyek 1599-ben lerombolták, 1616-ban pedig Ali pasa égette föl. 1621 után Bethlen Gábor az erődítmény újraépítését rendelte el. 1704-ben a várat Tiege generális fosztotta ki. Az erődítményt visszafoglaló Pekry Lőrinc a székelyekkel leromboltatta a várat, amelyet ettől kezdődően Csonkavárnak neveznek a helyiek. Az egykori erődítmény jelentős maradványai napjainkban is láthatóak.
Itt született 1553-ban Székely Mózes, Erdély egyetlen székely fejedelme, aki gyermekkorát Székelyudvarhelyen töltötte, de gyakran megfordult Sófalván és a Sóvidéken, ugyanis az édesapja Literáti Székely János (vagy másképpen János deák) 1568-tól a székelyek sóbányájának kamarása lett. János deák korábban Udvarhely jegyzője is volt, aki magyar nyelven állította ki a tímár céhének alapító okiratát. (És a bírónak és a tanácsnak jó egészséget kívánunk. Kelt Udvarhely mezővárosban az előírt időben s az elől megírt 1556-ik évben János deák Udvarhelyszék jegyzője.) Székely Mózes Báthory István fejedelem oldalán harcolva az erdélyi fejedelmi testőrség parancsnoka lett, majd lengyel királyként vitézségéért "szentelt lovaggá" ütötte és a sófalvi sóbányakamaraispáni tisztségét tölthette be 1583-tól. Székely Mózes később az erdélyi hadsereg főparancsnoka lett és az erdélyi rendek 1603. április 15-én megválasztották fejedelemnek.
Az 1876-os megyerendezés során Udvarhelyszék területének kisebb kiigazításával, Székelyudvarhely székhellyel alakult meg Udvarhely vármegye.
Székelyudvarhelynek 1910-ben 10 244 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásának székhelye volt. 1992-ben 39 959 lakosából 38 926 magyar (97,41%) anyanyelvű. 1996-ban 39 484 lakosa volt. 2002-ben 36 926 lakosából 35 315 magyar (95, 62%) és 1087 román (2,91%) anyanyelvű volt. A lakosság felekezeti összetétele (50% római katolikus, 45% protestáns) a Romániában élő magyar nyelvű közösség vallási hovatartozását is tükrözi arányaiban.

Útinapló - 2013. 05.24. Péntek

Felkeltünk reggel 6:30-kor fáradtan, de mindenkinek sikerült időben elkészülnie a reggelihez. Fogat mostunk, felöltöztünk és megmosakodtunk.
Mikor mindenki megreggelizett, kaptunk pár percet arra, hogy a kiránduló táskáinkba bepakoljunk és ezzel sikerült elindulnunk 7:45-kor a Gaál Mózes Általános Iskolába, ahol a baróti gyerekek tanulnak. Az iskola tornatermében megrendeztük a közös focimeccset. Nagy izgalommal néztünk és persze szurkoltunk is az osztálytársainknak. Végig nagyon izgalmas volt. Az első gólt sikerült nekünk megszerezni, de ők hamar kiegyenlítettek és ez a lendület meg is maradt nekik, hiszen ők nyertek. Mi szerettünk volna nyerni, de sportszerűen gratuláltunk nekik. Nemsokára elindultunk Vargyasra, ahol a Sütő család jelenleg utolsó bútorfestő és asztalos tagja tartott nekünk egy kis bemutatót a házáról, amit 1773-ban építettek elődei. Megmutatta a családtagjai által készített gyönyörű bútorokat, használati tárgyakat. Elmesélte azt is, hogy bízik benne, fiai továbbviszik majd ezt a szép mesterséget. A ház bejáratánál állt egy csodaszép székely kapu, ami 1975-ben épült a házhoz. Rövid séta után egy kis unitárius imaházhoz értünk, ahol a tiszteletes tartott nekünk érdekes beszámolót a vallásuk kialakulásáról, templomuk történetéről.
Innen átmentünk Máté Ferenc fafaragó bácsihoz, akinek a házában a szép munkáit nézhettük meg. Elmesélte azt is, hogy milyen technikával és mennyi idő alatt készített el. Mindenki nagyon figyelte a kedves idős ember történeteit.
Busszal elmentünk a vargyasi mészégetőkhöz, amit szintén megnéztünk. Az erősebb legények, kipróbálhatták magukat kőtörésben.
Ezután visszamentünk a szállásra ahol megebédeltünk, és délután elmentünk Kászoni Gáspár által alapított Baróti Tájmúzeumba. 4 órától 5 óráig a baróti gyerekekkel tisztítottuk meg a környéket a hulladékoktól. A szállásra érve összepakoltuk a ruháinkat és egyéb dolgainkat, hogy holnapra indulásra készen álljunk.
Pakolás után a baróti gyerekekkel elmentünk egy divatbemutatóra, ami az iskolájukban volt . A végzős középiskolás diákok mutatták be a vizsgára készített ruháikat.
A rendezvény után a panzióban töltöttünk el pár órát barátainkkal, és nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteg új barátot találtunk, ami nagyon jó dolog. Az este közeledtével elkezdtünk búcsúzni egymástól. Sokan el is sírták magukat a sok közös emlék és a sok együtt eltöltött óra miatt, mert már akkor tudtuk, hogy nehéz lesz az új barátainkat itt hagyni. De megadtuk egymásnak az elérhetőségeinket, hogy tudjuk tartani majd a kapcsolatot.
A nehéz búcsúzás után mindenki hazament, mi lezuhanyoztunk, átöltöztünk és elmentünk aludni, mert másnap hosszú utazás várt ránk.


A pénteki tudósítónk Kukuják Martina volt.

Vargyas
Románul Vârghi község Romániában, Kovászna megyében, Erdővidéken.
Vargyas – a legendák földje, alig ezerkilencszáz lelket számláló erdővidéki község.
Sepsiszentgyörgytől 57 km-re északnyugatra, Baróttól 9 km-re északnyugatra a Persányi-hegység keleti előterében, a Vargyas-patak  mellett fekszik.
1332-ben Vaygias néven említik. Területét már a rómaiak is ismerték. Az Oklánd felé vezető műút közelében a római limes egyik jelzőtornyának maradványa Hagymás várának maradványai láthatók. Ettől nem messze a Rika-erdőben kör alaprajzú kora középkori vár romjai láthatók, melyet a nép Attila várának nevez, melynek közelében temették el Réka királynét. A falu eredetileg a Trencsen-hegyen volt és a tatárjárás után települt mai helyére. 13. századi alszegi temploma a mai unitárius templom közelében állt, a 15. században gótikus stílusban átépítették, a 19. század elején lebontották. Köveit beépítették az új, 1813-1820 között épített unitárius templomba. A falutól délre a Szenti mart nevű határrészen egy régi templom alapjait tárták fel, melyet az egykori Szent Márton templomának tartanak. Az ortodox templom 1807-ben épült. A faluban már a 15. században volt a Dániel családnak két kúriája, ezeket azonban a 16. században török felégette. A 17. század közepén helyettük épült fel az öt toronnyal erősített késő reneszánsz várkastély. A kastélyt a 17. század végén a császáriak lerombolták, de 1723-ban újjáépült, 1853-ban és 1922-ben bővítették, ma kissé leromlott állapotban van. Udvarán dendrológiai park található. A falu határában egykor vasat és szenet bányásztak.
Vargyas gazdag hagyományvilággal rendelkezik. Itt említhetjük a festett bútor készítését és a népi faragást. Dr. Kós Károly A vargyasi festett bútor című könyvében feltárta e hagyományos mesterség múltbeli és mai helyzetét, történelmi áttekintést nyújtva a festett bútor készítésének leghűségesebb követőjéről, a Sütő családról.
    Id. Sütő Béla (megh. 1983) keze alól az 1970-es években tucatjával kerültek ki a művészi értékű virágos bútorok. Lankadatlan igyekezettel osztotta meg a fiatalokkal tudását, a szakmában szerzett mesterségbeli  és művészeti ismereteit.
    A Sütőkön kívül a Máthé (Sebe) család tagjait – Miklós, Ferenc, István, György, József népi mestereket – említhetjük, akik bútorokat, gazdasági eszközöket készítettek egyszerű díszítéssel. A hetvenes években sikerrel forgatták a vésőt Máthé Gáspár, Máthé Lajos és Borbáth Sándor. Ifj. Sütő Béla fiai és unokái, Máthé Ferenc I., Borbáth Sándor, Dimény Dávid, Török Imre, Soós Csaba, József Gellért, Soós Emma, Székely Piroska, Bencze Gábor Attila révén a népi bútorfestés és faragászat ma is virágzik Vargyason.


Mészégetés

    A mészégető népi ipar XIX. századi székelyföldi helyszíneinek térképe a Cziráky- féle összeírás alapján jól kirajzolható: 1820-ban az égetés és a mész fuvarozása, a mésszel való kereskedés lehetősége 36 település lakói számára jelentett megélhetési forrást. Nyilvánvaló, hogy azokon a településeken alakult ki ez a természetkiélő erdei ipar, amelyeken a helyi természeti adottságok lehetővé tették. A nevezett mesterség kapcsán legtöbbször előforduló településnevek: Homoródalmás, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Csíkszentdomokos és Pürkerec. A falut körülölelő hegyek mészkőrétegeinek kitermelésével a helyben dolgozó 5–10 mészégető tevékenysége a források szerint Vargyast már századokkal korábban mészégető központként tette ismertté.

Útinapló - 2013. 05. 23. Csütörtök

Ezen a napon reggel fél 6-kor keltünk, mert sok program várt ránk. Felöltöztünk, majd fogat mostunk.
7 órakor megreggeliztünk, utána fölmentünk a szobánkba, bepakoltunk a táskába, elkészültük az aznapi programokra.
8 órakorkor indultunk el busszal.
Első megállónk a borvíz üzem volt Bibarcfalván. Ebben az üzemben szinte minden gépesítve volt. Ezeket a vizeket nem csak Erdély területére viszik, hanem sokat szállítanak külföldre is. Nagyon kedvesek voltak az ott dolgozók. Mindenki kapott ajándékba a PET palackok alapanyagául szolgáló színes fiolákból, és természetesen ásványvizet is.
Miután itt végeztünk, elindultunk Kézdivásárhelyre, ahol az első megálló a város főterén volt. Megnéztük Gábor Áron szobrát és meg is koszorúztuk.
Utána elsétáltunk Incze László Céhtörténelmi Múzeumába, ami csak pár méterre volt innen. Itt megnéztük, hogy milyen tárgyakat készítettek régen a céhekben és milyen zászlója, címere volt egy-egy céhnek. Ugyanitt volt egy babamúzeum is, ahol minden egyes babán különféle népviseleti ruha volt. Ezeket a ruhákat gyerekek készítették egy pályázatra, aminek az volt a célja, hogy tervezzék meg és készítsék el a falujukban lévő népviseleti ruhákat. A babák elé ki volt rakva egy-egy papír, amin az állt, hogy ki készítette, és ki segített neki.
Ettől a múzeumtól majdnem 500 méterre volt a Vigadó Színház, tehát ide is átsétáltunk. Sajnos nem tudtunk bemenni megnézni, mert épp próbáltak bent. Kintről megnéztük és elindultunk ebédelni.
Hideg csomagot kaptunk, mert nem lett volna időnk visszamenni a szállásra. Elsétáltunk az egyik parkhoz, ahova nem tudtunk bemenni, mert fizetni kellett, ezért a mellette lévő játszótéren ebédeltünk. Miután mindenki jóllakott elmentünk egy cukrászdába. Itt 10-15 percet töltöttünk el, aki akart süteményt, vagy fagyit evett.
Ezek után elindultunk Sepsiszentgyörgyre. Ebben a városban a Székely Nemzeti Múzeumot néztük meg. Itt volt kiállítva Gábor Áron egyetlen eredeti rézágyúja. Meséltek az 1848-49-es forradalomról. Láttunk kiállítva régészeti kancsókat, csontokat és különféle dolgokat. Meg lehetett nézni a középkori kardokat, páncélokat, és egy vár makettjét is.
Miután itt végeztünk, elindultunk vissza a szállásra, ahová másfél óra volt az út. Csak annyira mentünk be, hogy letegyük a táskát, majd folytattuk utunkat. A szálláshoz közeli Művelődési házba mentünk, hogy részt vehessünk 1 táncórán. Itt mindenki jól érezte magát. Az oktató nagyon követlen, és fáradhatatlan volt. Így természetesen mindenki jól elfáradt, tehát mentünk vissza a panzióba vacsorázni.
Miután mindenki megette a vacsoráját, mehettük a szobánkba készülődni estére, mert meghívtuk az erdélyi 7. osztályos diákokat egy búcsú diszkóra. Mindenki remekül érezte magát, de sajnos fél 10-kor abba kellett hagyni a bulit. Elmentünk zuhanyozni és fogat mosni.
10 órakor takaródó volt, mindenkinek be kellett menni a saját szobájába. Én még beszélgettem egy kicsit azokkal, akikkel egy szobában aludtam, de hamar elaludtunk, mert tudtuk, hogy korán kell kelnünk.


A nap tudósítója Sponga József volt.



Borvíz
A csíksomlyói Ferences kolostor mögötti réten fakadó forrás, a lakosság kedvelt savanyú ásványvize, vulkáni utóműködés eredményeként jött létre.
Fellobogó vízbősége és gazdag forrása miatt, Benkő Károly 1853-ban “lobogó víz”-nek nevezte.
Imets Fülöp Jákó tanár, a Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium egykori igazgatója, a Székelyföld című lap 1883. november-decemberi számaiban így ír a somlyói borvízről:
“A somlyói szerzetesek a Somlyó nyugati tövében s részben saját területükön fekvő ásványos forrásra figyelmüket kiterjesztették. “
Vitos Mózes pap, helytörténész a Csikmegyei füzetek: Adatok Csikmegye leírásához és történetéhez című könyvében a következőket írja a csíksomlyói ásványvízről:
"Isten e kézzelfogható adománya, a természet e kincse, melyet a csíki főmuzsák gyermekeinek különös kedvezményképpen nyujt oly pazar bőkezüséggel, egy csinos kőküpüben van felfogva, melyet a csikszentkirályi kőfaragók egy darab kőből készítettek volt egy öl hosszu, vagy mély és egy fél öl átméretü nagyságban".
A borvíz a szénsavat tartalmazó, többnyire savanykás forrásvíz erdélyi neve. A borvíz rendszerint nátrium-karbonátot tartalmaz. A forrás neve borkút. Nevét onnan kapta, hogy savanykás íze a borra emlékeztet. Székelyföld gazdag borkutakban, aki tehette, borkútról hordta az ivóvizet. Különösen nyáron borhoz keverve itták.
A csíki székelyek egyik megélhetőségi lehetősége, a somlyói borvíz házhozszállítása volt. Már a 19. század végén, a megrendelőknek, mázatlan cserépkorsókban szállították házhoz a kedvelt savanyúvizet. Hagyományos tehénfogattal indultak minden reggel a városba, a szekéren, két szinten sorba helyezték el a borvízzel teli korsókat. Az egyre növekvő városok igényeinek kielégítésére, a borvízfuvarozást is modernizálni kellett, így a lassú tehénfogatot a gyorsabb lófogat váltotta fel. A szeredaiak által oly nagyon kedvelt borvizet évtizedeken át fogatok szállították.
Újabban turisztikai jelentősége is kezd lenni az erdélyi borvíznek. Második éve tartják meg a Kovászna megyei Aquariust, a borvíz ünnepét, 2007-ben Mikóújfaluban,                        2008-ban Sugásfürdőn kerül sor a rendezvényre. A sikeren felbuzdulva Hargita és Kovászna megye tervezi a „borvíz útja” megnyitását is.
A borvíz neve a Felvidéken csevice, a Dunántúlon savanyúvíz.


Kézdivásárhely

 Románul Târgu Secuiesc, németül Sekler-Neumarkt, latinul Neoforum Siculorum, becenevén „a vargák városa” város Romániában Kovászna megyében. A Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa, az egykori Kézdiszék központja. 1849-ben Kantával egyesült, 1949-ben Kézdioroszfalut csatolták hozzá. Ma Nyújtód és a hozzácsatolt Kézdisárfalva és Kézdiszászfalu is hozzátartozik. Neve arra utal, hogy már a középkorban vásáros hely volt. A szó előtagja (kézdi) arra emlékeztet, hogy az itteni székelyek Szászkézd vidékéről valók. Már a rómaiak idején Praetoria Augusta nevű település volt itt. A város keleti teraszain bronzkori, 3. századi telep, valamint 7. századi település nyomai kerültek elő. A római kortól folyamatosan vásáros település volt, melyet az Ojtozi-szoros felőli betörések időnként pusztítottak. A középkorban újra vásáros hely lett, majd 1427-ben Zsigmond király Torjavására néven királyi várossá tette. 1567-ben már jelentős város Kézdivásárhely néven. Az 1834. évi nagy tűzvészben 558 házból 421 leégett. Az 1848-49-es szabadságharcban a székelyek védelmi központja, itt öntötte ágyúit Gábor Áron, szobra 1971 óta a főtéren áll. 1910-ben 5892 lakosa volt, túlnyomóan magyarok. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. 2002-ben 20 488 lakosából 18 633 magyar, 1601 román, 199 cigány és 19 német volt.

Sepsiszentgyörgy

Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu Gheorghe, szászul Gergen) város Romániában, Kovászna megyében. Háromszék legjelentősebb városa egyben székvárosa, 1876 és 1918 között Háromszék vármegye, 1968 óta Kovászna megye székhelye. 1880-ban Szemerját csatolták hozzá, ma Kilyén, Szotyor és Sugásfürdő is ide tartozik. 2002-ben 61 512 lakosából 46 121 magyar és 14 131 román volt.
Erdély délkeleti szögletében, a Keleti-Kárpátokban, az Alsó-Háromszéki medencében, Brassótól 33 km-re északkeletre, Bukaresttől 198 km-re északra, Kolozsvártól 250 km-re délkeletre, az Olt két partján fekszik. Néhány km-re Illyefalvától. Átlagos tengerszint feletti magassága 520–580 m. A város egy 10 négyzetkilométeres területen fekszik, nem számítva az ide tartozó Kilyén, Szotyor és Sugásfürdő településeket.
A kulturált szórakozást és művelődést szolgálta az 1854-ben alapított Olvasó Egylet, majd az 1855-ben létrehozott kaszinó. A jótékony szeretetszolgálat céljait tekintette elsőrendű feladatának az 1878ban megalakult nőegylet. Ugyanezt a hivatást töltötte be az 1889-ben létesített és 1897-ben önálló épülethez jutó szegények menedékháza. 1893-ban az impozáns épület elkészültével megnyílt az Árvafiú Szeretetház is. 1874-ben nyomdát alapítanak, 1882-ben immár a nagyobb és igényesebb Jókai nyomda kezdi el működését. 1874-ben a Brassóból Sepsiszentgyörgyre áttelepített Nemere című lap jelenik meg, ennek helyét 1883-ban a Székely Nemzet veszi át, 1906-tól pedig 1944-ig a város közönségét a Székely Nép tájékoztatta. A város művelődési életének külön színfoltja a színjátszás története. Az úgynevezett Bálház, a Daczó család bérháza volt és az első épület, amely hajlékot adott a vándor színtársulatoknak 1851-ig.


Székely Nemzeti Múzeum

A Székely Nemzeti Múzeum a legjelentősebb határon túli magyar múzeumi gyűjtemény. 1875-ben alapította özv. Cserey Jánosné Zathu¬reczky Emília Imecsfalván. Társa az alapításban az első múzeumőr, Vasady Nagy Gyula volt, aki programbeszédét 1877-ben a múzeum első szöveges kiadványaként is megjelentette. Még abban az évben bekerült a gyűjteménybe legértékesebb műtárgyuk, az Apor-kódex, az úgynevezett Huszita Biblia (a fennmaradt legrégibb magyar bibliafordítás), valamint a később elpusztult Csereyné-kódex, a legrégibb magyar énekeskönyv (benne Balassi-vers és Tinódi első vagy második legkorábbi munkája).
1879-ben az alapítók elérték, hogy az addigi magánmúzeumot a székely közösség képviselői vegyék át hivatalosan, így az formailag is a székelység közös tulajdonává vált. Ekkor került az addigra több mint 9000 tételre gyarapodott gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. Fenntartását az óta – egyes időszakok állami támogatását vagy szélsőséges centralizációját leszámítva – a székely megyék, Sepsiszentgyörgy város, valamint egyéb helyi források biztosítják.
Több mint három évtizedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium adott helyet a gyűjteménynek.